Nyugalmat lelve
Ajkaink közé szorult nyár
Hideg ellenére tikkaszt
Csoda-dimenziókban jár
Tündöklésünk mindig virraszt
Míg mi álomra térünk
Szorító ölelésemben
Nyugalmat lelve, oly lágyan
Ébresztesz színt a létemben
S hátamra forrasztod szárnyam
Egymásért forrong vérünk
Érezlek akkor is, hogyha
Eléd hull a torlasz
Gyógyító kincs-érzelmeid
Sugárzod így is, a csendben
Az akadályt félrerúgva
Karjaimba omlasz
Tovatűnnek félelmeid
S megnyugvásra lelsz ölemben
